Mégsem vásárolja meg a P2000 Kft. üzletrészeit a Humet – jelentette be a tőzsdei kereskedés csütörtöki felfüggesztésére okot adó fejleményt a társaság. Pedig a cég megfelelő alapot jelenthetetett volna a Humetnek a normális működés megindulásához, ugyanis hozományként egy 260 milliós MKB-hitellel javított volna az égető tőkehiányban szenvedő cég kilátásain. Miután azonban a Humet konzultált az MKB-val, végül úgy döntött, nem él a részvénycserés opcióval. Ezek után a P2000 fel is bontotta a pénzintézettel kötött hitelszerződését. Pedig az innen kapott kölcsönből akarta újjáépíteni a Humet a KFKI-ből történt kiköltözés után teljesen darabjaira bontott kisüzemét, a jelenlegi gyártási körülmények ugyanis nem felelnek meg a hazainál szigorúbb amerikai feltételeknek. A tervek szerint a „gyárban” nemcsak Humet-termékeket, hanem más gyógynövénykivonatokat is készítettek volna.
Jobban alakulnak viszont a dolgok a másik kiszemelt társasággal, a Novával kapcsolatban, az OTP ugyanis beleegyezését adta a társaság meghatározó tulajdonosai és a Humet közötti részvénycseréhez.
Pénteken tartotta december 23-án felfüggesztett közgyűlésének folyatását a Humet, a tulajdonosoknak már csak személyi kérdésekről kellett határozniuk. A közgyűlés tudomásul vette Hips Frigyes, a felügyelőbizottság elnöke és Zoltán György, az igazgatóság tagja lemondását. Ezek után a felügyelőbizottság tagjává választotta Zoltán Györgyöt és Toldy-Ősz Istvánt, valamint az igazgatóság tagjává Ágoston Attilát.
