BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újabb befektetési botrány Németországban

2006. január 19. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rövid időn beül a második nyílt végű német ingatlanalap kénytelen befagyasztani a kifizetéseket, miután a befektetési jegyek tulajdonosai tömegesen elkezdték kivenni befektetett pénzüket. Félő, hogy a pánik tovább gyűrűzik, s még további áldozatai lesznek – írja a Financial Times. A bajok először tavaly jelentkeztek, a korábbi négy év 39 milliárd eurós beáramlása után ugyanis a befektetők az alacsony hozamok miatt elkezdték kivonni a pénzt a nyílt végű ingatlanalapokból. Egyre több jel mutatott ráadásul arra, hogy az alapokban lévő ingatlanvagyon túlértékelt, azaz a jegytulajdonosoknak még a korábban számítottnál is kevesebb pénzzel kell beérniük.
Ebben a helyzetben derült ki, hogy az amerikai értékpapír-felügyelet, a SEC vizsgálatot kezdeményezett az 500 millió eurós vagyont kezelő KanAm amerikai partnereinél. A hír hatására a német Scope elemzőcég a KanAm US-Grundinvest befektetési jegyeinek eladását javasolta, amit meg is szívleltek a befektetők. A tulajdonosok azonnal elkezdték kivonni a pénzt az alapból, aminek következtében rövid idő alatt elfogyott a likvid eszközökre törvényileg előírt ötszázalékos hányad, és az alap kénytelen volt felfüggeszteni a kifizetéseket. A KanAméhoz hasonló botrány rázta meg öt hete a jóval patinásabb Deutsche Bank Grundbesitz-Invest alapját is. Amíg újraértékelik az ingatlanvagyont, a kifizetések ott is szünetelnek, és ingatlaneladásokkal mintegy egymilliárd euró likvid eszközre igyekeznek szert tenni.
A hazai befektetőket hasonló problémák egyelőre nem fenyegetik, az ingatlanalapok kezelői inkább a rájuk bízott hatalmas készpénzösszegek befektetésének problémájával néznek szembe (lásd külön cikkünket).

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet