Hat nap és közel 2000 ezer pontos folyamatos emelkedés után a hetedik napon megpihent a bika a Budapesti Értéktőzsdén. A keddig az év valamennyi kereskedési napját pozitívban záró piacon délelőtt ádáz küzdelem alakult ki a vevők és az eladók között, hol egyikük, hol másikuk került túlsúlyba, a BUX eközben 22 300 és 22 650 pont között ingadozott. Délutánra valamelyest megnyugodtak a kedélyek – vagy a befektetők figyelme a blue chipek felől a látványos mélyrepülést bemutató speki papírok felé fordult –, mindenesetre az irányadó mutató alig mozdult hétfői záróértéke közeléből. A zárószakaszt az eladók enyhe túlsúlya jellemezte, így a BUX végül félszázalékos mínuszban, 22 363 ponton zárt. A forgalom az elmúlt napokhoz hasonlóan magas volt, a kötések összértéke meghaladta a 25 milliárd forintot.
A vezető papírok közül tegnap is a Richter teljesített a legjobban, egyedül a nagyobbik gyógyszergyár papírjai zártak pluszban. Az év elején alig valamivel 38 ezer forint felett jegyzett részvényekért a keddi zárásban már 42 350 forintot fizettek. Az Egis is tovább menetelt, a társaság papírjai 1,9 százalékkal drágultak. A Mol és a Magyar Telekom egész nap gyengélkedett, záráskor pedig közel egy százalékkal rakták alacsonyabbra árukat a befektetők. Az előbbi végül 0,7, az utóbbi 2,9 százalékos mínuszban zárt. Az OTP-papírok jegyzése stagnált. Látványos fordulatot vett tegnap a spekulatív részvények árfolyama, az eddig nap mint nap limittel dráguló Humet és NABI tegnap 20-20 százalékkal zuhant.
