A Humet Rt. szerződést kötött a P2000 Termelő és Kereskedelmi Kft. tulajdonosaival, hogy a P2000 Kft. törzsbetéteit (üzletrészeit) 100 százalékban megvásárolja, azokért Humet-részvényeket ad. A szerződés feltételhez kötött; szükséges, hogy a P2000 Kft. elegendő (hitel)forrással rendelkezzen ahhoz, hogy a Humet Rt. új, magyarországi gyártókapacitása kiépülhessen. A hárommillió forintos törzstőkéjű társaságért mintegy egymillió részvényt ad a Humet, vagyis a jelenlegi – meglehetősen vad – tőzsdei áron számolva körülbelül 120 millió forintot fizetett érte. A megvásárolt – korábban Paulina Lászlónak, a Magyar Vidék Párt alelnökének a tulajdonában lévő – cég régebben gabonafélék termelésével foglalkozott, ám mostanában egészen más területen tevékenykedik: az IM adatbázisa szerint autópálya-, repülőtér- és útépítést végez főtevékenységként.
A P2000 Kft. közvetlen irányítást biztosító tulajdonrésze egyébként november óta lefoglalás következtében egy végrehajtó cég kezelésében van – derül ki az Igazságügyi Minisztérium adataiból. Az ügyletet követően a Humet értékpapírszámláján a volt hitelezők számára rezervált „saját” részvények állománya 2 millió 694 ezer 371 darabról 1 millió 699 ezer 911 darabra csökkent, ami a Humet teljes részvényállományának 11,44 százalékát testesíti meg.
