Nem vagyunk elégedettek a teljesítményünkkel – értékelte a 175 milliós mínuszt hozó harmadik negyedévet a Czakó Ferenc, a Synergon elnöke. A veszteségért – amelynek legnagyobb része az anyavállalatnál képződött – a szezonális hatások mellett az állami megrendelések elmaradása okolható. A cég számításainál mintegy egymilliárd forinttal kevesebb megrendelés érkezett a szektorból, amit az egyéb területeken tapasztalható felfutás nem tudott kompenzálni. A trend ráadásul várhatóan jövőre sem változik, a választásokig ugyanis biztosan nem invesztálnak jelentősebb összegeket a látványosnak nem nevezhető informatikai fejlesztésekbe. (Egyedüli bizakodásra a beinduló EU-pályázatok adhatnak okot).
A kifejezetten gyengére sikeredett eredmény ellenére jelenleg még tarthatónak tűnnek a társaság egész évre vonatkozó 400 millió forint feletti nyereségről szóló tervei, ám az előrejelzés több okból is meglehetősen nehéz – jelentette ki Száray Lóránt, a cég vezérigazgatója. Nehezen megjósolható például, miként befolyásolja majd a negyedik negyedévi árbevételt a jövő év eleji áfacsökkentés, elhalasztják-e vásárlásaikat a cég partnerei. Az utolsó negyedévre vonatkozó megrendelésállomány és a már kiszámlázott tételek mindenesetre bizakodásra adnak okot, a negyedik negyedéves árbevétel valószínűsíthetően magasabb lesz az egy évvel korábbinál.
A cég a jövő év során a költséghatékonyság erősítésével és a regionális integráció szorosabbá tételével szeretne javítani teljesítményén, ez utóbbi forrásigényét 120 millió forintra becsüli a társaság.
