Lassan másfél éve folyik a huzavona a három E.On-társaság (Édász, Titász, Dédász) kivezetése körül a fő tulajdonos és a tőzsdei kisrészvényesek érdekeit védő Tőzsdei Egyéni Befeketők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) között. Bár a három árampapír már 2004 végén eltűnt a parkettről, a perek nem értek véget. A TEBÉSZ az át nem adott részvények érvénytelenítését kimondó választott bírósági ítéletek érvénytelenítését kérte a Hajdú-Bihar, Baranya és Győr-Moson-Sopron megyei bíróságokon. Az ügyekben immár második körben folyó eljárásban újabb elsőfokú ítéletek születtek.
Ezek a TEBÉSZ számára nem kedvezőek, továbbra sem látja a bíróság megalapozottnak a TEBÉSZ keresetindítási jogát saját részvényei sorsát illetően (a szervezet mindhárom cégben rendelkezett egy-egy részvénnyel).
Az E.On-ügyet színesítő fejlemény, hogy az eddig perindításairól elhíresült TEBÉSZ ezúttal alperessé vált. Az E.On Hungária Rt. jó hírnév sérelme miatt keresetet indított a befektetői érdekvédelmi szervezet, illetve annak elnöke, Dióslaki Gábor ellen, sérelmezve, hogy bűncselekménynek tartotta a csaknem egymilliárd forint értékű árampapír érvénytelenítését, illetve az új részvények E.On Hungáriának történt átadását. (Mint emlékezetes, a vitát az váltotta ki, hogy az E.On már a nyilvános ajánlat előtt 90 százalék feletti tulajdonrésszel bírt a cégekben, míg a TEBÉSZ szerint kiszorítani csak akkor lehet, ha a kiszorító a vételi ajánlat keretében lépi át a bűvös kilencvenes határt.)
A TEBÉSZ hétéves története során nem ez az első eset, hogy valaki jó hírnevét félti tőle. Néhány évvel ezelőtt az akkor Auth Henrik vezette Postabank perelte be rágalmazásért a szervezetet, ám a bíróság a TEBÉSZ javára ítélt.
