A BÁT-on október 28-ával megszűnik a tőzsdei kereskedés, az árutőzsde – felügyeleti engedély alapján – november 2-től felfüggeszti a tőzsdei tevékenységét – döntött a társaság vezetése a múlt heti igazgatósági ülésen. A BÉT-tel kötött integráció így lassan a végéhez közeledik, a kisebbségi BÁT-részvényeseknek tett – november 10-éig nyitva álló – ajánlat után pedig feltehetően a BÁT Budapesti Árutőzsde Rt. további sorsa is tisztázódik. A jelenleg 75,2 százalékos BÉT 57 300 forintot kínál a néhány tucat BÁT-tulajdonosnak, ez megfigyelők szerint elég attraktív ahhoz, hogy sikerüljön megszerezni a teljes irányítást (NAPI Gazdaság, 2005. október 21–22., 11. oldal). Ezt követően pedig a BÉT feltehetően kezdeményezni fogja a társaság végelszámolását. Az utóbbit, mint leginkább valószínű verziót említette Horváth Zsolt, a BÉT vezérigazgatója is, de mint a NAPI Gazdaság kérdésére elmondta, az igazgatóság konkrétan csak a november eleji ülésén dönt a BÁT jövőjéről. Az árutőzsde november 18-ára összehívott rendkívüli közgyűlésén mindenesetre az egyik napirendi pont az alapszabály módosítása lesz a végelszámolásra vonatkozó szabályok tárgyában. A tulajdonosok emellett döntenek a BÁT tőzsdei tevékenységi engedélyének a visszaadásáról, a tevékenységi kör, valamint a székhely módosításáról is.
