Az elmúlt napok „vérengzéséhez” képest jóval nyugodtabban kezdődött a hét a Budapesti Értéktőzsdén. A múlt hét második felében a pesti befektetők idegeit borzoló eladók mintha tegnap otthon maradtak volna, az árfolyamok különösebb nehézség nélkül emelkedni tudtak, ám a forgalom jócskán elmaradt az elmúlt napok 40 milliárd forintot közelítő szintjétől. A BUX már a nyitást követően felfelé vette az irányt, az optimista hangulat pedig egészen a kereskedés végéig kitartott. A napot így az elmúlt héten közel tíz százalékkal zuhanó index 2,2 százalékos erősödéssel, 20 859 ponton zárta.
A legnagyobb érdeklődés az OTP adásvételét kísérte, a társaság papírjaiból tegnap több mint 8,6 milliárd forintnyi fordult meg a parketten. Az elmúlt három nap alatt pár forint híján ezer forintot zuhanó árfolyam tegnap emelkedni tudott, záráskor a pénteki szintnél 1,8 százalékkal magasabban, 7379 forinton cseréltek gazdát a bankrészvények. Kifejezetten jó napot zárt hétfőn a Mol, a múlt héten 20 ezer forint alá is betekintő papírok tegnap 4,1 százalékkal drágultak, s a piac zárásakor már 20 745 forinton jegyezték őket. Alacsony – egymilliárd forint alatti – forgalom mellett erősödött a Magyar Telekom is, a távközlési cég papírjai közel három százalékkal drágultak. A múlt héten a 40 ezres szint közeléből 35 ezer forint alá zuhanó Richter árfolyama csak szerény mértékben emelkedett, a gyógyszercég papírjai mindössze 0,6 százalékkal erősödtek tegnap. A szektortárs Egis részvényei a 19 ezres határt közelítették, ám annak áttörésével egyelőre nem próbálkozott meg a kurzus.
