November 7-re rendkívüli közgyűlést hívott össze az econet.hu Rt. a társaság székhelyére. Az eddig meghirdetett napirendi pontok szerint többek között döntenek majd – a gazdasági társaságokról szóló törvénynek megfelelően – a cég elnevezésének megváltoztatásáról. Szó sincs azonban komoly átfazonírozásról, másokhoz hasonlóan mindössze felveszik a cég nevébe a „nyilvánosan működő” kifejezést. Jelentősebb változást hoz majd néhány egyéb alapszabály-módosítás. A kisrészvényesek védelme érdekében maximálják az egy tulajdonos által gyakorolható befolyás mértékét. A felső korlát pontos elhelyezéséről még nincs igazgatósági javaslat, ám azt a megfelelő határidőre elkészíti a vezetőség – mondta el lapunknak Balázs Csaba, a társaság vezérigazgatója.
Több tőzsdei társasághoz hasonlóan – a társaság működésének átláthatóságát javítandó – lejjebb viszik a befolyásszerzés bejelentésének előírt határát is. A tervek szerint – amennyiben arra a közgyűlés is áldását adja – a jövőben már a kétszázalékos határ átlépését is nyilvánosságra kell hoznia az érintettnek. A részvényesek emellett dönthetnek arról, felhatalmazzák-e az igazgatóságot saját részvények vásárlására, valamint lemondások miatt új tisztségviselőket is választani kell.
