A világ legnagyobb nyugdíjalapjai által kezelt vagyon összértéke tavaly 27 százalékkal, 8400 milliárd dollár fölé nőtt, ami – figyelembe véve, hogy az alapkezelők jellemzően ultrakonzervatív befektetési politikát folytatnak – igen kitűnő teljesítmény. A bővülés elsősorban a globális tőkepiacokról származó hozamok emelkedésének volt köszönhető – derül ki a 300 legnagyobb (állami és magán-) nyugdíjalap körében végzett, a Reuters által ismertetett felmérésből. „A növekedés sokkal gyorsabb is lehetett volna, ha a száguldó tőkepiacok hatását nem fékezik a visszaeső kötvényhozamok” – nyilatkozta Roger Urvin, a felmérést készítő Watson Wyatt cég vezetője.
A 2004-es esztendőben kitűnő teljesítményt nyújtottak a világ tőzsdéi, ám a dollár gyengülése miatt leginkább az Amerikán kívüli nyugdíjalapok büszkélkedhettek a legnagyobb növekedéssel. A bővülés Japánban volt a leglátványosabb, ahol 54 százalékkal emelkedett a nyugdíjalapok által kezelt vagyon összértéke, őket az ausztrál alapok követik 26 százalékos növekedéssel, megelőzve a 23 százalékkal hízó dán és a 20 százalékkal gazdagodó holland nyugdíjalapokat. (Egyébként valamennyi vizsgált országban 10 százalék feletti volt a növekedés). Ezzel párhuzamosan a több éve tartó trendnek megfelelően csökkent az amerikai alapok túlsúlya a nyugdíjbefektetések terén, a 2003-as 52 százalék feletti részesedés 44,7 százalékra esett, miközben a japán nyugdíjalapok adják a piac 21 százalékát. A nyugdíjalapok már méretüknél fogva is egyre nagyobb szerepet játszanak a világgazdaság alakulásában, és befolyásuk az elkövetkezendő években csak tovább nő – állapítja meg a felmérés. Jó példa erre a világ egyik legnagyobb vállalata, a General Motors, ahol a cég nyugdíjalapjának veszteségei igen komoly szerepet játszottak a társaság bóvlikategóriába történt visszaminősítésében.
