Tegnap látott napvilágot a szlovákiai székhelyű SkyEurope légitársaság tőzsdei kibocsátási tájékoztatója. A cég papírjait a bécsi és a varsói tőzsdére vezetnék be, a kereskedés pedig még ebben a hónapban megindulhatna.
A tőzsdei megjelenés során 10 millió darab új részvényt bocsátanak ki, a jelenlegi tulajdonosok pedig 1,8 millió darab papírjukat ajánlják fel a nyilvánosságnak. A jelenlegi részvényeseknek lehetőségük van arra, hogy ha a felfokozott érdeklődés szükségessé teszi, további 1,18 millió darabbal toldják meg az eredetileg felajánlott mennyiséget, 12,98 milliósra hizlava ezzel az eladásra váró pakettet.
A cégben jelenleg 17 százalékos részesedéssel bír a két alapító menedzser, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank a részvények 43 százaléka felett rendelkezik, a maradék 40 százalék – amelyet a BA-CA kezel – pedig több intézményi befektető kezében oszlik szét.
A kibocsátási árat a vezető tanácsadó a CA-IB 5 és 10 euró közé „lőtte be”, a végső árat természetesen a kibocsátás során tapasztalható érdeklődés határozza majd meg. A maximális árral számolva a kibocsátás értéke tehát megközelítheti a 130 millió eurót, azaz a 32 milliárd forintot.
A cég a befolyt pénzt az organikus növekedés finanszírozására és akvizíciókra használja majd fel – olvasható a kibocsátási tájékoztatóban A társaság üzleti teljesítményén azonban még van mit javítani, a cég az első negyedév során 1,39 milliárd korona árbevétel mellett 850 millió korona üzemi veszteséget termelt.
A jegyzés szeptember 19-től szeptember 21-ig tart majd, a papírok adásvétele pedig előreláthatóan szeptember 27-én kezdődik. A bécsi és a varsói tőzsdén várhatóan SKY tickerkód alatt forognak majd a a részvények – írja a Reuters.
