Összesen hárommillió forintnyi bírságot szabott ki a PSZÁF két econet-tulajdonosra. Az it-cég részvényesei között meglepő módon feltűnő Allianz Hungária Rt.-nek és a Takarékbanknak ugyanaz volt a bűne: messze a törvényes határidőn túl jelentették csak be a tulajdonszerzésüket a tőzsdei cégben. (A jogszabály erre három napot biztosít, ám ez mindkettőjük esetében több hónapig tartott). Pedig volt időpont, hogy mindketten jelentős befolyással bírtak az econetben, a Takarékbank részesedése például pár napra a tíz százalékot is meghaladta. A felügyelet így a bejelentési és közzétételi kötelezettségre vonatkozó jogszabálysértések miatt a Takarékbankot kettő-, az Allianzot egymillió forintra bírságolta. (Mivel az econet kereskedését ezek után sem kezdték újra, feltehetően más jellegű ügy áll a jelenlegi PSZÁF-vizsgálódás hátterében).
