Mozgalmasabb napot zárt tegnap a bankközi devizapiac, mint egy nappal korábban, az amerikai tőzsdék zárva tartása idején. A forint reggel valamivel az előző napi zárószintnél erősebben kezdett, ám hirtelen gyengülést követően az euró ára egészen 244,40-ig szökött fel. Ez a szint azonban a napi maximumot is jelentette egyben, a forint a nap hátralévő részében már erősödött: délután négyre 244 alatt állt a magyar fizetőeszköz jegyzése. A dollár erősödött az euróval szemben, így a bankközin délután 195,30 forintot adtak érte. A tegnap nyilvánosságra hozott magyar államháztartási adat alighanem megmozgatja a mai kereskedést.
Valamennyi referenciahozam emelkedett az állampapírok másodlagos piacán. Az éven belüli lejáratoknál a 3 hónapos papír benchmarkja 2 bázisponttal, 5,65, a 6 hónaposé 3 bázisponttal, 5,61, a 12 hónaposé pedig 4 bázisponttal, 5,53 százalékra emelkedett. Az éven túli lejáratok esetében hasonló mértékű, 1–4 bázispontos hozamemelkedés ment végbe. A 3 éves kötvényé 1, az 5 évesé 3 bázisponttal, 5,45, illetve 5,44 százalékra nőtt. A leghosszabb papírok közül a 10 éves referenciaértéke 4 bázisponttal, 5,40 százalékra hízott, míg a 15 évesé 3 ponttal, 5,38 százalékra emelkedett. A három hónapos kincstárjegyek aukciója élénk kereslet és emelkedő hozam mellett zajlott. Az Államadósság Kezelő Központhoz (ÁKK) az eredetileg felajánlott, 30 milliárd forintos mennyiségre 85,9 milliárd forintnyi ajánlat érkezett. Az elfogadott mennyiséget így 35 milliárd forintra emelte az ÁKK. Az elfogadott hozamok 5,65–5,75 százalék között szóródtak, az 5,74 százalékos átlag a hétfői másodpiaci benchmarkot 11 bázisponttal múlta felül.
