A tavasz folyamán néha több mint 10 százalékos részesedéssel rendelkezett az econet.hu Rt.-ben a Magyar Takarékszövetkezeti Bank – tette közzé pénteken a pénzintézet. A jelentős késéssel érkezett bejelentés – a törvény három napot ír elő ilyen esetekben – szerint a Takarékbank február 17-én (egy napra rá, hogy befolyt az econethez az első, 680 milliós tőkeemelésből származó pénz) 6,33 százalékos részesedést szerzett a cégben. A papírokat azonban mindössze három napon belül, április 20-i határidővel értékesítették is. A határidő lejárta előtt ismét jó befektetésnek gondolhatta a bank az econet-vásárlást, mert befolyása – ha csak rövid ideig is – 10 százalék fölé emelkedett. A határidős ügylet aztán kifutott, a részvényeket pedig szép lassan eladta a Takarékbank, így befolyása a történet végére 4,96 százalékra csökkent.
Az econet pénteken bejelentette, hogy a korábbi tulajdonosokkal egyetértésben megszüntették a LaFrutta Kft. megvásárlásáról szóló üzletrész-adásvételi szerződést, a cég felett ismét a volt tulajdonosok rendelkeznek.
