Ugyan hétfőn csak Londonban volt munkaszüneti nap, de a minimális forgalom miatt a hazai bankközi devizapiacon is alig tűnt fel, hogy elkezdődött a hét. A lanyha érdeklődés az euró esetében minimális árfolyammozgással párosult, a jegyzés a Bloomberg adatai szerint 245,70–245,80 forintról mindössze fillérekkel 246 forint alá tudta magát felküzdeni, hogy a határértéket még át sem lépve, a nap végére ismét a korábbi szintre térjen vissza. A dollár erősödött a nemzetközi piacokon az euróval szemben, ami itthon is emelte a jegyzést, az amerikai deviza 199 és fél forintról a kereskedés végére közel egy forinttal drágult. A mai második negyedéves GDP-adat várhatóan nem lesz nagy hatással a piacra, sokkal inkább várják a befektetők szerdán és csütörtökön Gyurcsány Ferenc, valamint Veres János jövő évi költségvetéssel kapcsolatos beszédét.
A másodlagos állampapírpiacon sem tolongtak a befektetők. A referenciahozamok a hároméves futamidőig egységesen egy bázisponttal csökkentek, a hozamgörbe középső szakaszán nem változtak, a leghosszabb, 15 éves lejáratra pedig szintén egy bázisponttal nőttek. Nem befolyásolta a piacot a likviditási diszkontkincstárjegyek aukciója sem, az október második felében lejáró értékpapírok 30 milliárd forintos csomagja 6,09 százalékos átlaghozam mellett talált gazdára. Ennél feltehetően izgalmasabb lesz a csütörtöki árverés, amelyen 35 milliárd forintnyi 5 éves és 25 milliárd forintnyi 10 éves papír kerül kalapács alá.
A bankközi forintpiacon a tartalékolási periódus végén kismértékben emelkedett az overnight és a tomnext kamatszint, az üzletek 6 és fél százalékon jöttek létre.
