Pénteken napközben a történelmi csúcs közelébe emelkedett az olaj ára, ám a drágulásból ezúttal már nem profitáltak az energetikai szektor vállalatai, a BP részvényei például 1,2 százalékos veszteséggel zártak. Az olajár emelkedése csapást mért az autógyártókra és a velük kapcsolatos szektorok cégeinek részvényeire is, a Volkswagen 1, a Fiat 3 százalékot veszített értékéből és jelentősen gyengültek a Continental papírja is. A zárásban a FTSE–100 félszázalékos mínuszban, 5228 ponton, a CAC 0,8 százalékos mínuszban, 4343 ponton, a DAX másfél százalékos bukást követően 4784 ponton állt.
A Michigani Egyetem felmérése szerint az emelkedő olajár már a lakosság hangulatára is rányomja a bélyegét: a fogyasztói bizalmi index a múlt havi 92,7-es szintről 89,1-re esett, ami messze elmaradt az elemzői várakozásoktól. Az amerikai kereskedés vége felé ugyan a profitrealizáló eladások következtében közel két százalékkal esett a nyersolaj hordónkénti jegyzése, ám ez már nem gyakorolt jelentős hatást a tengerentúli részvénykereskedelemre. Valamennyi New York-i mutató fél százalék körüli gyengüléssel zárt, és a teljes hetet szemlélve is kivétel nélkül veszteséget mutattak.
Alan Greenspannak, a Fed elnökének pénteken tartott beszédéből azt szűrte le a piac, hogy a korábban vártnál tovább tarthat az amerikai kamatemelési periódus. A vélekedés a mélybe küldte az építőipari és ingatlancégek árfolyamát. Az animációs filmjeiről ismert Pixar részvényei veszítettek értékükből, miután kiderült: a felügyelet nem hivatalos vizsgálatba kezdett a cégnél a Hihetetlen család DVD-kiadásával kapcsolatban.
A dollár vesztett értékéből az euróval és a jennel szemben is, a közös valuta egységét 1,2289 dolláron jegyezték péntek délután.
