Első ránézésre a mínuszos eredménysor miatt ugyan nem sok jót ígér a Graphisoft féléves gyorsjelentése, de a cég valójában komoly sikereket ért el az elmúlt hat hónapban. Az árbevétel 17 százalékkal, 12,8 millió euróra nőtt, a költségek emelkedése pedig ez alatt maradt, így az üzemi eredmény 33 százalékkal, 1,728 millió euróra emelkedett. (Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a cég tavaly ősszel jelentette meg az építészeti szoftver legfrissebb verzióját, így a féléves bázisadatok a megrendelők kivárása miatt a szokásosnál alacsonyabbak voltak.) Jelentős volt az egyéb bevételek növekedése is, a Graphisoft Parkban ugyanis 7 ezer négyzetméternyi új irodát adtak át az elmúlt időszakban.
Az ArchiCad 9 továbbra is sikeres, a cég fő termékéből többet és nagyobb értékben sikerült eladni, mint a bázisévben. A program által generált árbevétel féléves összehasonlításban 11 százalékkal múlta felül a tavalyit, az üzletág üzemi nyeresége pedig 60 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.
Az új reménység, az építőipari kivitelezést támogató Virtual Construction csomag iránt nőtt az érdeklődés, igaz, a szoftverből még mindössze 200 ezer euró bevétele származott a társaságnak, miközben az üzletág jelentős üzemi veszteséget termelt. A vezetés mindazonáltal optimista, a teljesítmény meghaladja korábbi várakozásaikat. Az idei évet ugyanis még csak a bevezetés időszakának szánták, márpedig állítólag már most is igen komoly érdeklődés mutatkozik a megoldáscsomag iránt.
A Graphisoft eredménykimutatásának legalsó sorában ugyan negatív szám szerepel, ám ez csupán a második negyedévben eladott létesítménygazdálkodási üzletág egyszeri leírásának következménye.
A jövővel kapcsolatban optimista a menedzsment, s bár eddig nem adtak előrejelzést az éves eredményre vonatkozóan, a gyorsjelentés szerint „bíznak a 2005-ös üzleti teljesítmény javulásában”.
