BUX 142511.88 0,54 %
OTP 46730 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Megvált korábbi reménységétől az econet

Eladta az elektronikus számlabemutatási rendszer kifejlesztésére és bevezetésére létrehozott projektcégét az econet.hu. A sárga csekkes „kalandból” sikerült nyereséggel kiszállnia a tőzsdei cégnek.

2005. július 10. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az econet.hu eladta az elektronikus számlabemutatási rendszer (EBPP) kifejlesztésére és magyarországi bevezetésére létrehozott EBPP.hu Rt.-t. A cég könyveiben 300 millió forinton szereplő leányvállalatért az idei harmadik negyedévben 450 millió forintot kapnak, amely összeg – ha az új tulajdonos szárnyai alatt jól teljesít a cég – további 200 millió forinttal emelkedhet. (Az így realizálódó 150 milliós nyereség több, mint amit a cég eddigi története során összesen termelt.) „Az eredeti tervekhez képest sok vargabetűvel sikerült idáig eljutnunk, de elmondhatjuk, megismertettük az országgal az EBPP kifejezést. Végül nyereségesen szálltunk ki az üzletből, a projekt továbbvitele, úgy érzem, meghaladta volna az econet kockázatviselő képességét” – mondta el lapunknak Balázs Csaba, a cég vezérigazgatója. Az econet még befejezi a tervek szerint ősszel induló rendszer fejlesztését, ezt követően pedig üzemelteti azt, ám az ebből származó haszon nem lesz összevethető a mostani tranzakción elért nyereséggel.
A vevő Öresund Holding Kft. egyébként nem teljesen idegen az econet Rt. környékén. A vásárló tulajdonosai között ugyanis felbukkan Komlós János neve, aki annak a Virginia kárpótlásijegy-hasznosítónak volt meghatározó tulajdonosa, amelynek lecsupaszított vázába bújva az econet a tőzsdére került. A tranzakciót a vevő nem kívánta kommentálni, így arra sem kaphattunk választ mennyivel tudja majd hatékonyabban egyengetni az EBPP Rt. útját az econetnél. A tőzsdei társaság egyébként jól halad az EBPP fejlesztésével, jelenleg a szerződések megkötése folyik a számlakibocsátókkal és a pénzintézetekkel. A tervek szerint az ősszel induló szolgáltatásnak az év végére 10 ezer felhasználója lesz. Az econet az EBPP Rt. eladása után sem marad „sztori” nélkül, a hírek szerint az internettel kapcsolatos újabb stratégiai befektetésükről hamarosan konkrétumokkal is fognak szolgálni.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet