A Phylaxia igazgatósága saját hatáskörben a cég tőkéjének tizenegy százalékkal, 142 millió forinttal történő felemeléséről döntött, amely már meg is történt. „A tőkeemelés – akárcsak a legutóbbi alkalommal – zárt körben történt, abban a cég négy stratégiai szállítója vett részt” – mondta el lapunk kérdésére Tóth Péter, a cég vezérigazgatója. Friss pénz nem érkezik a társasághoz, a tőkeemelés ugyanis teljes egészében apportból történik majd. A Phylaxiával 10-15 éve együttműködő cégek állítólag mind érdekeltek a társaság hosszú távú sikeres működésében, ismerik a cég fejlesztési terveit, stratégiai elképzeléseit. A társaságok a részvényekért cserébe a Phylaxiával szembeni ugyanekkora nagyságú követelésüket ajánlják fel.
(Ezért a beszállítók – a svájci gyógyszeralapanyag-gyártó Indukern Chemie AG, az új-zélandi Bomac, a magyar Clearworld Kft. és a faktoringgal foglalkozó Lánchíd Rt. – 10 százalékos részesedést szereznek a Phylaxiában. Hogy ez miként oszlik meg közöttük, az kérdéses, ám egyikük sem lépte át az öt százalékot, az ugyanis bejelentési kötelezettséget vont volna maga után). „A feltőkésítést elsősorban nem közgazdasági, hanem stratégiai megfontolások indokolták, a társaság likviditási helyzete kielégítő, nem lett volna probléma a tartozások kiegyenlítése” – mondta el Tóth Péter. A tőkeemelés nyomán felszabaduló pénzt termékfejlesztésre és az EU-szabványoknak történő megfelelésre fordítják majd.
Kérdéses, hogy az ebből származó – hosszú távon jelentkező – előnyökből részesülnek-e majd a kisrészvényesek. A legutóbbi feltőkésítésnek ugyanis, amikor a szerbiai AD Tisa szerzett 25 százalékos – a cég tulajdonosi struktúráját szemlélve irányító – csomagot, eddig nem hozta meg a „mezei befektetők” által várt áttörést. A Vajdaságban található, 15 évre használatba kapott raktárakat ugyan bérbeadja a cég, de az eredeti nagyratörő szerbiai tervekből mindmáig csak kevés valósult meg. „Amikor léptünk, vonzó volt a befektetési klíma Szerbiában, ám a megjelenésünk után nem sokkal történt elnökgyilkosság keresztülhúzta számításainkat. Magyar vállalatként nehéz mostanában megjelenni Szerbiában, ám véleményem szerint előbb-utóbb ottani befektetésünk is meghozza gyümölcsét” – mondta el Tóth Péter.
A vezérigazgató a korábban felmerült akvizíciós tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy a magyarországi bevásárlásról egyáltalán nem tettek le. A hazai haszonállattartás ugyanis válságban van, így a Phylaxia termékeit a nálunk jobb helyzetben lévő piacokon helyezi el. Magyarországon ezzel párhuzamosan az egyre jobb üzletnek tűnő kedvencállat-piac felé kacsingat a cég, az itt történő bevásárlás továbbra is szerepel a tervek között. A Teva-Phylaxia ellen folyó perrel kapcsolatban a cég jogi képviselője elmondta, reményeik szerint szeptember elejére elkészülhetnek a régóta várt szakértői vélemények.
