Egyszázalékos gyengüléssel zárta a kereskedést tegnap a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe.
A BUX-kosár többségét adó OTP–Mol páros piacán ugyanis egész nap lefelé tartottak az árfolyamok, magukkal húzva ezzel a tőzsdei mutatót is. Az egész napos lejtmenet után az index 18 506 ponton zárta a 16 milliárd forintos forgalmat hozó kereskedést.
A blue chipek közül a Richter kivételével valamennyi részvény árfolyama esett. A nap vesztese a Mol lett, amely helyi lapértesülések szerint eddig nem tudott megegyezni a bosnyák kormánnyal az Energopetrol értékesítéséről. A cég papírjai 6 milliárdos forgalom mellett, 2,2 százalékot veszítettek értékükből, utoljára 16 950 forinton kötöttek rájuk üzletet.
Hasoló mértékben csökkent az OTP-papírok kurzusa is, a bankrészvények a piac zárása előtt 6800 forinton forogtak. A Richter – egyedüliként a blue-chipek közül – számottevő erősödéssel zárt, a 2,7 milliárdos forgalmat generáló gyógyszerrészvény 1,9 százalékkal drágult, utoljára 29 700 forinton cserélt gazdát, míg szektortársa, az Egis 0,5 százalékkal emelkedve, 17 995 forinton zárta a napot. A Magyar Telekom 0,2 százalékos növekedéssel 873 forinton fejezte be a kereskedést.
A tech papírok közül a Freesoft és a Graphisoft stagnált, az Antenna 2,1 százalékos ugrással 4800 forinton zárt, míg a Synergon 0,9 százalékkal ért kevesebbet a szerdai záróértéknél, így végül 517 forinton állapodott meg.
A BIF alacsony forgalom mellett 14 százalékkal drágult.
