Az Antenna Hungária Rt. jelenlegi tőzsdei árfolyama reálisan ítéli meg a cég értékét, és a műsorszóró privatizációjának szempontjából az Egységes Digitális Rádió-távközlő rendszer, az EDR szolgáltatási tenderének most futó kiírása nem jelent többletkockázatot a kisrészvényeseknek – állapította meg a TEBÉSZ vizsgálata. A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége Pettkó Andrásnak, az MDF országgyűlési képviselőjének, az informatikai és távközlési bizottság tagjának kérésére vizsgálta, hátrányos-e, hogy csupán a magánosítás lezárulta után derül ki: a több milliárd forintos bevétellel járó EDR-projekt megvalósítását, amelyre az AH is pályázik, ki nyeri. A szervezet szerint a 75 százalék plusz egy szavazatot biztosító állami csomagot eladó ÁPV Rt. abban nem hibázott, hogy nem tolta későbbre a magánosítást, de abban igen, hogy nem tájékoztatta a nyilvánosságot hamarabb az AH értékesítésének pályázati feltételeiről. (Erre a második fordulóba bejutott befektetők kiválasztása után, június elején került sor.)
A TEBÉSZ által megkérdezett tőkepiaci elemzők szerint az EDR tender esetleges megnyerése – a 40–50 milliárdos bevételi terv 9 évre történő eloszlásával számolva – részvényenként 100–500 forint közötti értéknövelő hatást fejthetne ki az árfolyamban. A szakértők ugyanakkor úgy vélik, hogy a cégért részvényenként 4000–4500 forintos árfolyam – az EDR megnyerését is figyelembe véve – a reális kurzus, így nem számítanak arra, hogy ettől akár lefelé, akár felfelé jelentősen eltér majd a privatizációs árfolyam.
Ezt támasztja alá az is, hogy az ÁPV által kiadott közlemény szerint az eddigi legjobb ajánlati ár 4267 forint, amely a kiírásból adódóan – a pályázó visszalépése nélkül – lefelé már nem módosítható. (Egy jelentősebb felfelé való eltérés természetesen abban az esetben előfordulhat, ha valamelyik pályázó „bármennyit megér” indíttatású piacszerzési szándékkal lép fel.)
A tőkepiaci törvény előírása alapján a nyertes – az EDR tender eredményétől függetlenül – a többi befektetőnek a 180 napos tőzsdei forgalommal súlyozott átlagár és az ÁPV Rt.-nek fizetendő privatizációs ár közül a magasabb összegen lesz köteles vételi ajánlatot tenni. A jelenlegi tőzsdei átlagár 4150–4200 forint, amely a TEBÉSZ szerint a privatizációs tender eredményének kihirdetéséig hátralévő hónapokban ráadásul a kis mennyiségű szabad közkézhányad miatt feltehetően még emelkedni is fog. (Tegnap például 4610 forinton zárt az árfolyam.) A részvényesek így egy a piac által diktált magasabb átlagárfolyamot, de a legrosszabb esetben is a reális cégértéket kaphatják majd meg értékpapírjaikért.
