Egyelőre tartja a valamivel 250 forint alatti – sőt napközben még 248,80 forint alatt is született üzlet – árfolyamát az euró a bankközi devizapiacon. A jegyzés napközben stabilan 249,40–249,50 forint között ingadozott, a régiós devizák erősödése és a vártnál jobb magyar makroadatok – a hétfő délután megjelent államháztartási hiány és a kedd reggel közölt ipari termelési – miatt a vételi oldal volt a domináns. Igaz, a lendület késő délutánra – főként hazai bankok euróvételeinek köszönhetően – elfogyott, és ismét a 250 forintot közelítette az uniós fizetőeszköz kurzusa. A dollár esetében is folytatódott a lassú gyengülés, a napi mélypontot jelentő 202,30 forint után itt 203 forint fölé szaladt a jegyzés. A piac egyre biztosabbra veszi, hogy a jövő heti inflációs adat után június 20-ai ülésén a monetáris tanács a jelenlegi 7,25 százalékos alapkamatból újabb 25 bázispontos vágást hajt majd végre.
Ezt tükrözi a másodlagos állampapír-piaci hozamok alakulása is. A referenciaértékek csökkenésének üteme ugyan mérséklődött, de egy-két bázisponttal megint lejjebb kerültek a hozamszintek, így a 3 és a 6 hónapos lejárathoz tartozó 7 százalék a jelenlegi legmagasabb érték. Az ÁKK aukcióján ezúttal 92 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett a 3 hónapos diszkontkincstárjegyekből felajánlott 35 milliárd forintos csomagra. Túljegyzést a kibocsátó ezúttal sem fogadott el, az értékestés átlaghozama 7,01 százalék lett, míg az elfogadott ajánlatok 6,95 és 7,03 százalék között változtak.
A kamatcsökkentésre játszva a biztos nyereség reményében a lejáró mintegy 490 milliárd forint helyett 763 milliárd forintot helyeztek el a bankok a jegybanki alapkamatot fizető kéthetes MNB-betétbe. Ezzel az állomány nagysága újabb rekordot ért el a maga 1094 milliárd forintos összegével.
