Az FHB új, száz forint névértékű részvényei június 9-től, csütörtöktől forognak a Budapesti Értéktőzsdén. A tőzsdei elszámolás miatt június 14-én kerül sor a részvénycserére, ekkor tizedelik a jelenlegi 1000 forint névértékű törzs- és szavazatelsőbbségi papírokat. A névérték leszállításáról az FHB idei közgyűlése határozott. A bank az elmúlt közel két év alatt elért kiemelkedő árfolyam-emelkedésével indokolta a lépést, a 4300 forintos árfolyamon kibocsátott jelzálogrészvény tegnap 13 400 forinton zárt. A döntés nem jött rosszkor az ÁPV Rt. által tervezett 50 százalék plusz egy szavazatot jelentő részvénycsomag tervezett eladása előtt sem. (A paketten felül az államnak még 211 ezer darab szavazatelsőbbségi részvénye is van.) A tranzakció egyelőre még igencsak az elején tart. A vagyonügynökség által kiírt tanácsadói pályázatra a tegnapi határidőig hatan jelentkeztek, nemcsak egyszerű kibocsátói feladatokra várták a jelentkezést, hanem a tanácsadó feladata lesz a koncepció kidolgozása is. Az állam – és a banki menedzsment – célja, hogy az FHB feletti kontrollt még évekig ne tudja valamelyik konkurens bank megszerezni, így piaci pletykák szerint igen valószínű, hogy a tavaly szeptemberi Richter-akcióhoz hasonló modell lesz a legszimpatikusabb az ÁPV igazgatósága számára.
