BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Rosszul spekuláltak, most eladják az eurót

2005. június 5. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több mint 3 forintot gyengült pénteken az euró, hosszú idő után először 250 forint alatt is született üzlet. A csütörtökön még 253 forint környékén ingadozó árfolyam jellemzően 250,50–251 forint között mozgott, majd délután tovább süllyedt. A dollár szintén esett, 3 forinttal, 203,50 forintra csökkent a nap végére. Kolba Miklós, az ING Bank kereskedője a NAPI Online-nak úgy nyilatkozott, néhányan rosszul spekuláltak a forint ellen, ez állhat az erősödés hátterében. A francia és a holland népszavazás utáni, többek által várt nagy forintesés ugyanis elmaradt, és az euró jelentősebb drágulására számító, korábban long pozíciót felvevő játékosok az eladás mellett döntöttek. A dollár forinthoz viszonyított erősödése szintén ebbe az irányba hatott. Mindez öngerjesztő folyamattá vált, hiszen az euró három nap alatt 5 forintot esett.
Az amerikai kötvényhozamok csökkenése szintén kedvezően hatott a magyar állampapírok iránti keresletre, ami szintén a forint malmára hajtotta a vizet. A másodpiaci referenciahozamok egy hét alatt 20-25 bázisponttal csökkentek, 7 százalékos hozam felett már csak a hároméves lejáratig bezárólag lehet papírt venni. Ebből pénteken 4–15 bázispontra rúgott a referenciahozamok mérséklődése. A forintpiacon nem változtak az overnight és tomnext kamatok, továbbra is 6 és fél százalék körül születtek az üzletek.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet