Az előző napi 252 forint feletti euró árfolyam után csütörtökön kismértékben erősödött a hazai fizetőeszköz a bankközi devizapiacon. Az uniós jegyzés ezúttal többször visszapattant a 251,90 forintos szintről, és délutánra már több mint egy forinttal a napi csúcs alatt születtek az üzletek. Később a hazai bankok aktivitásának mérséklődése után néhány fillérrel nőtt ugyan az árfolyam, ám így is alig haladta meg a 251 forintot. A dollárpiacon tegnap már nem közelítette meg a 200 forintot az amerikai deviza árfolyama, az üzleteket napközben jellemzően 199 forint körül kötötték. A délután itt is hozott némi kilengést, de a végén a napközbeni kurzus volt ismét a mérvadó.
Ha csak kismértékben is, de folytatódott az állampapírpiacon a hozamcsökkenés. Mérsékelt forgalom mellett a referenciaértékek mindössze 1-2 bázisponttal mérséklődtek, az 5 éves lejárat esetében azonban már 5 bázispontos volt az elmozdulás. Az ÁKK 12 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyeinek aukcióján sem tolongtak a befektetők. A felajánlott 35 milliárd forintos csomagra 81 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett az elsődleges forgalmazóktól. Az értékesítés átlaghozama 7,35 százalék, a minimális és maximális hozamszint 7,32, illetve 7,36 százalék volt. A forintpiacon az overnight és a tomnext kamatok 7 és fél százalékon állnak, ami nem jelent elmozdulást a korábbi értékekhez képest. A piac jelenleg megosztott, hogy a monetáris tanács hétfői kamatdöntő ülésén lesz a kamatvágás – a szakértők legfeljebb 25 bázispontra számítanak –, ez pedig jelentősen mérsékli az aktivitást valamennyi piacon.
