Az eredményen elsőre ugyan kevéssé látszik, de igencsak kellemes negyedévvel lepte meg a részvényeseket az Antenna Hungária Rt. A jelenleg folyó privatizáció miatt nem is jöhetett volna jobbkor az első három hónap teljesítménye, az árbevétel 9 százalékkal, az üzemi eredmény több mint 200 százalékkal, míg az EBITDA 42 százalékkal emelkedett. Az, hogy a végső eredménysoron ez aligha látszik, – az adózott nyereség negyedével, 973 millió forintra mérséklődött – csupán annak tudható be, hogy a társaság a bázisidőszakban számolta el az Eutelsat S.A. részesedés eladásából befolyt mintegy másfél milliárd forintot.
A kimutatásban – amely ezúttal már a nemzetközi standardok szerint készült – szereplő 6 és fél milliárd forintos árbevétel 9 százalékkal növekedett. Volumenben is jól teljesíteni azonban csak a távközlési szektor tudott – jól jött a Sulineten realizált adatátviteli bevételnövekedés –, a műsorszórás esetében viszont a javulást a félév végi indexhatás generálta, sőt az AntennaMikro bevételek kismértékben visszaestek az előfizetőszám csökkenésének hatására. A költségeket sikerült kordában tartani – igaz, az idén az év elején történt a bérfejlesztés, ami meg is látszik a személyi kiadásokon –, egészen pontosan a költségek és ráfordítások összege még némileg, egy százalékkal csökkent is. Ez, valamint az árbevétel-növekedés együtt 700 millió forinttal javította az üzemi eredményt az egy évvel ezelőtti értékhez képest.
A már említett Eutelsat-részesedés eladásának hatására jelentősen mérséklődtek az egyéb bevételek, igaz, ezt ellensúlyozta, hogy a kamatkiadások is jelentősen csökkentek. A Vodafone-csomag értékesítéséből származó bevétel ugyanis lehetővé tette a cégcsoport számára majdnem a teljes hitelállomány idei évi törlesztését.
Összességében tehát a mostani számok szépek, de a gazdálkodást jelentősen befolyásolták egyszeri tényezők (az Eutelsat-részesedés és a Vodafone-csomag értékesítése miatt látványosan javuló pénzügyi eredmény). A kérdés így az, hogy a következő hónapokban mit tud majd felmutatni a társaság, persze a mostani befektetőket jobban érdekli a magánosítás. Az ÁPV Rt.-nél az első körben mintegy tíz pályázó jelezte érdeklődését, a piaci hírek szerint a kérők között van a cseh Ceské Radiokomunikace, a svájci Swisscom, a francia TeleDiffusion de France, a spanyol Retevisión, az olasz Vivendi és a holland UPC is, valamint pénzügyi befektetők, mint az Advent International, az Argus Capital, a Warburg Pincus, a Macquarie Communications Infrastructure Group vagy az American International Group.
