Felhalmozásról erős vételre minősítette fel a Graphisoft részvényeit Tabányi Mónika, a Concorde elemzője, a célárat pedig 1815 forintról 2120 forintra emelte. A brókercég azzal indokolta döntését, hogy a társaság jelentős állampapír-állománya és a Graphisoft parkban lévő – nemrég 6 ezer négyzetméterrel bővült – irodaterület együttes értéke megegyezik a piaci kapitalizációval, azaz mintha a piac a társaság alaptevékenységét egy fillére sem értékelné. (A tavaly év végi 1800 forintos fair értékhez még 17,5 ezer négyzetméternyi iroda tartozott, s ez most 24 ezer négyzetméterre emelkedett.) A Concorde legfrissebb számításai szerint a társaság értéke 91 millió euró (vagyis részvényenként 2120 forint), ezen belül 52 millió euró az ingatlanvagyon, 17 millió a készpénz- és állampapír-állomány értéke. Az alaptevékenység az elemző hangsúlyozottan konzervatív számításai szerint 24 millió eurót érhet.
Az első negyedéves gyorsjelentésben Tabányi várakozása szerint az árbevétel 5–9 százalékos növekedéséről s egymillió euró körüli üzemi eredményről számol majd be a társaság. A fedezeti ügyletek tavaly több százezer eurós nyeresége viszont az idén nem ismétlődött meg, így a nettó eredmény stagnálást vagy enyhe csökkenést mutat majd. A Graphisoftnál viszont mindenki az alaptevékenység alakulását figyeli, így az árbevétel és az üzemi eredmény alakulása a mérvadó – tette hozzá.
Bár csak korlátozottan összehasonlítható, a szektortársnak tekintett Autodesk 28,9-es P/E mutatója közel kétszeresen haladja meg a Graphisoft 14,7-es P/E rátáját, míg az árfolyam/könyv szerinti érték tekintetében a Graphisoft 1,5-ös P/BV mutatója még jelentősebb mértékben alulmúlja az amerikai cég 11,4-es(!) P/BV rátáját.
Mindezek alapján a Graphisoft-részvény mind a részekre bontott vagyonelemek értékelése alapján, mind összehasonlító értékelés alapján alulértékelt, fair érték a Concorde számításai szerint a jelenlegi részvényárat 35 százalékkal meghaladó, 2120 forintos árfolyam.
