BUX 142535.08 0,56 %
OTP 46850 0,3 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Bevásárlóközpontban is utazna a Gardénia

2005. április 26. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elmúlt években egyszer sem sikerült nyereséget termelnie a Gardénia Csipkefüggönygyár Rt.-nek, a tavalyi év azonban ebből a szempontból fordulópontot jelentett, mert bár az anyacég most is veszteséges volt 43,6 millió forint erejéig, de a csoporthoz tartózó cégekkel együtt a konszolidált nyereség már 12 millió forintot tett ki. Az öt ínséges év után persze nem volt meglepő, hogy a tegnapi közgyűlésen a részvényesek nem voltak mohók, és a tavalyi mérleg és eredménybeszámoló elfogadásakor úgy döntöttek, hogy a társaság nem fizet osztalékot és a milliókat eredménytartalékba helyezik. A pénzre ugyanis szükség van, mint Peter Zelnik, a Gardénia Rt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a társaság győri telephelyén 45 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot szeretnének felépíteni. A terv ugyan még csak kezdeti fázisban van, de a Gardénia 62,5 százalékos többségi tulajdonosa, a Hungarian Industries Beteiligungen GmbH már létrehozta a Pannónia Shopping Center Kft. projektcéget. Ennek a feladata lesz a 20–25 millió euró értékű beruházáshoz megtalálni a befektetőket. A tárgyalások már most is folynak, így akár már másfél év múlva meg is nyithat a „shopping center”.
A cég az elmúlt évekbeli reorganizáció után egyelőre jó úton halad, hogy kilábaljon a veszteségekből. A távol-keleti gyártók megjelenése miatt a Gardénia meg is szüntette a korábbi főtevékenységét, a függönyalapanyag-gyártást, inkább az értékesítésre helyezte a hangsúlyt, és kiemelt figyelmet kapott a cég legnagyobb tőkeelemének, az ingatlanvagyonnak a hasznosítása.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet