A délutáni látványos megugrásnak köszönhetően folytatódott az indexemelkedés az értéktőzsdén. A BUX a nyitás utáni kisebb megingást leszámítva – rövid idő alatt mintegy 200 pontot esett az index – a kereskedés jó részében a 17 400 pontos szinttel küzdött, majd innen mozdult el felfele. A kereskedést végül egyszázalékos pluszban, 17 517 ponton fejezte be a mutató.
A javulás mögött a Mol és a Richter teljesítménye állt. Az olajpapír újabb történelmi csúcsra, több mint 300 forinttal, 16 800 forintra drágult. A gyógyszerpapír kurzusa pedig több mint 4 százalékkal hízott, a 26 300 forintos záróár annak a bejelentésnek volt köszönhető, miszerint a cég a Tevával közösen újabb generikus gyógyszerrel jelenik meg a piacon. Az OTP ezúttal kimaradt az emelkedésből, a papírok kurzusa mindössze néhány forinttal, 6524 forintra nőtt. A Matáv kurzusa pedig egyenesen a trenddel szemben tartott, a nap végén már csak 882 forinton cseréltek gazdát a részvények.
Az Egis szektortársával szemben gyengült, kurzusa 0,4 százalékkal, 16 780 forintra esett. Több mint egymilliárd forintos forgalomban a BorsodChem viszont 0,8 százalékkal végzett magasabban mint egy nappal korábban, a papírokért napközben 2610 forintot is megadtak. Látványosan esett a Zalakerámia árfolyama tegnap, igaz, a több mint tízszázalékos zuhanás mindössze kétszázezer forintos forgalom mellett következett be.
