BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Eddig a Fotex volt a legjobb befektetés

2005. március 31. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az tavalyi év után az első három hónapban is látványosan emelkedtek az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX pontban eddig 17, dollárban számolva 11 százalékot emelkedett, legmagasabban, 18 673 ponton március elsején zárt, ami akkor 27 százalékkal haladta meg az év végi záróértékét. Az elmúlt időszakban igazán a kisebb cégek részvényeivel lehet keresni, igaz, a legjobban teljesítő öt papírból csupán háromnak van tényleges likviditása. Az árfolyamát közel megduplázó Agrimill-Agrimpex kurzusát ugyanis éppen a kedden megjelent 2649 forintos nyilvános vételi ajánlat húzta két nap alatt a magasba, korábban alig született kötés a részvényekre. Hasonló a helyzet a 80 százalékkal dráguló Garex esetében is, itt mindössze 13 kereskedési napon született üzlet – az első három hónapban, mintegy 30 ezer részvény cserélt gazdát, kevesebb mint 1,9 millió forint értékben. A blue chipek többségével ezzel szemben szerényebb, de még mindig tisztességes, 15–20 százalékos hozamot lehetett elérni, kivétel csak a mindössze 4 százalékot javító Matáv volt. A legnagyobb esést az először veszteséges Fevita részvénye szenvedte el, de a szintén problémákkal küszködő NABI és Globus is a trenddel szemben ment.
Globális kitekintésben mint mindig, most is a feltörekvő, tehát egyben kockázatosabb piacon befektető részvényesek fialtatták a legjobban a pénzüket. Az egyiptomi tőzsdeindex dollárban 60 százalékos száguldása mellett a keleti piacok többsége is jól teljesített. A vesztesek táborát gyarapította a világ két legnagyobb gazdaságának, az USA-nak és Kínának a részvénypiaca, a világ vezető techmutatójánál, a Nasdaqnál csak a venezuelai tőzsde teljesített rosszabbul.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet