Élénk kereskedéssel és 248,50–249 forint közötti euróárfolyammal indult a hét a bankközi devizapiacon. A kamatvágással kapcsolatos várakozások és a nemzetközi piacokon lendületesen erősödő dollár alaposan megmozgatták a hazai fizetőeszköz árfolyamát. Az ünnepek előtti jegyzéshez képest több mint egy forinttal drágult az uniós fizetőeszköz. Igaz, a kurzus a várakozásoknak megfelelő 50 bázispontos alapkamat-csökkentés hírére gyengülni kezdett, és késő délután már ismét 247,70/80 forinton állt az euró. Szakértők szerint az MNB mostani lépése ennél nagyobb hatással nem is lesz a forintra, sokkal inkább lehet mérvadó a régió többi devizájának áralakulása vagy a dollár nemzetközi piacokon bekövetkező mozgása. Az amerikai deviza elmúlt napokbeli erősödése például itthon is közel 2 forinttal emelte az árfolyamot, így tegnap már 192–192,50 forint között ingadozott a dollár kurzusa.
A másodlagos állampapírpiacon csak a kamatdöntés után, délután élénkült meg a kereskedés, így a korábbi üzletekből számított referenciahozamok éven belüli 1–3, míg éven túli 4–6 bázispontos emelkedése nem tükrözi a későbbi folyamatokat. A hírek szerint ugyanis a vételi oldal erősödése nyomán ismét csökkenésnek indultak a hozamok. A 3 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek menetrend szerinti eheti aukcióján a felajánlott 25 milliárd forintos csomagra közel 52 milliárd forint értékben érkezett vételi ajánlat. Túljegyzést most sem fogadott el a kibocsátó, az értékesítés átlaghozama végül 7,45 százalék volt, míg a két szélsőérték 7,15 és 7,47 százalék volt.
A beárazott kamatdöntés miatt nem is csoda, hogy a kéthetes jegybanki betétben rekordösszeget, mintegy 630 milliárd forintot helyeztek el a bankok. A biztos nyereség – az alapkamat tegnap még 8,25 százalékkal ketyegett – miatt 1021 milliárd forintra nőtt a teljes állomány. Persze így az elkövetkező napokban likviditáshiány várható majd a forintpiacon. Ezt megelőlegezve az overnight és a tomnext kamatok közel fél százalékponttal, 8 százalékig emelkedtek a forintpiacon.
