BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Húsvét előtt eseménytelenül

2005. március 28. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A húsvét előtti utolsó kereskedési nap igencsak eseménytelenre sikeredett a Budapesti Értéktőzsdén. Az ünnep miatt mind a nyugat-európai, mind az amerikai piacok zárva tartottak, így nem meglepő, hogy pénteken a részvénypiac forgalma alig haladta meg a 3 milliárd forintot. A BUX is minimális mértékben változott, a16 764 pontos új záróérték 0,09 százalékos elmozdulást jelent felfele.
A vezető részvények közül egyedül a Richter árfolyama mozdult el jelentősebben, a kurzus másfél százalékkal, 25 850 forintra csúszott vissza. Igaz, kifejezetten kevés, mindössze 42 millió forint értékű papír fordult meg a kereskedésben. A Matáv–Mol–OTP trió árfolyama ugyan emelkedett, de a változás alig érte el a fél százalékot. A telefonpapír kurzusa ezúttal nem is tudta áttörni a 900 forintot, szűk sávban mozogva 895 forinton cserélt gazdát a nap végén. A Mol esetében sem voltak nagy kilengések, itt 15 130 forint volt a záróár, míg az OTP 6280 forinton forgott a zárásban. A BorsodChem ezúttal több mint egy százalékkal erősödött, míg a Pannonplast 3 százalékkal, 1425 forintig drágult. A tőkeleszállításra készülő NABI jegyzése is hasonló mértékben hízott, igaz, alig másfél millió forint volt a forgalom. A Humet ezzel szemben közel 10 százalékkal esett, egységesen 28 forinton született üzlet a részvényre, amelyből pénteken 12 ezer forintnyi sem cserélt gazdát. A Fotex és a Synergon árfolyama 2-3 százalékkal esett.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet