BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Felfüggesztették a Humet-közgyűlést

Immár szokásosnak mondható módon felfüggesztették a Humet éves rendes közgyűlését, a részvényesi találkozó április 22-én folytatódik. A közelgő tőkeemelés után az árfolyam zuhanása szinte biztosra vehető.

2005. március 28. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Felfüggesztették a Humet péntekre összehívott éves rendes közgyűlését, s az egybegyűltek úgy határoztak, április 22-én folytatják az eseményt. A felfüggesztést az tette szükségessé, hogy a cég KFKI-ból Szentendrére történő költözése, valamint a csodával határos módon tető alá hozott csődegyezség mellett nem maradt idő a pontos mérleg és az eredménybeszámoló elkészítésére.
A közgyűlés legfontosabb feladata a csődegyezség teljesítéséhez szükséges zártkörű tőkeemelésről szóló döntés meghozatala volt. A múlt héten a bíróság által is bejegyzett hitelezőkkel történt csődegyezség alapján ugyanis a cég a követelések 85 százaléka fejében 29 forinton most kibocsátásra kerülő Humet-részvényeket ad, 15 százalékot – összesen mintegy 20 millió forintot – pedig készpénzben, két éven belül törleszt. (A csődegyezség azokra nézve is kötelező, akik egyébként nem fogadták el a társaság ajánlatát.)
A mostani feltőkésítésben részt vesznek a korábbi – sikertelen – tőkeemelés során részvényjegyzést vállaló befektetők is. Az ő befizetéseiknek köszönhetően mintegy 13 millió forintnyi valódi pénz is befolyik a társasághoz. Ez az összeg sok mindenre nem lesz elég, ám rövid távon mindenképp biztosítja a felszámolás rémétől megszabadult társaság működésének hátterét.
A Humet-tulajdonosoknak azonban azon túl, hogy a cég továbbélése biztosított, nem sok örömre lesz okuk. Az újonnan kibocsátásra kerülő 7,2 millió papírral ugyanis triplázódik a részvényszám, amelynek jelentős része feltehetőleg a cégbírósági bejegyzést és a Keler-keletkeztetést követően a tőzsdén landol majd. A részvényekkel kielégített hitelezők ugyanis minden bizonnyal inkább a kisebb, de biztos bevétel tudatában a tőzsdén azonnal értékesítik a papírokat. A hatalmas eladói túlsúly következtében pedig várhatóan 11 forintig zuhan majd az árfolyam – jósolta Civin János, a Humet elnöke.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet