Az elmúlt évek egyik legjobb hetét produkálta a múlt héten a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, s ezen a pénteken érkezett enyhe korrekció sem változtatott sokat. Az, hogy az BUX kicsit megpihent, egyáltalán nem meglepő annak fényben, hogy a keddtől csütörtökig tartó időszak közel 900 pontos kimerítő vágtát hozott. A mutató a hét utolsó kereskedési napján mintegy 120 pontot veszített értékéből a kereskedés végén 17 372 ponton állt. A forgalom a hét közepi 30-40 milliárdos rekordszinthez képest visszaesett, pénteken valamivel kevesebb mint 17 milliárd forintnyi részvény fordult meg a parketten.
Többszöri próbálkozás után sikerült a 7 ezer forintos szint felett zárnia az OTP-papírnak. A bankrészvénnyel piaci záráskor előző napi áránál 0,7 százalékkal magasabban, 7020 forinton kereskedtek. Lefelé korrigált viszont a Mol jegyzése, az olajipari részvény 1,6 százalékot veszített értékéből. Hasonló mértékben gyengült a hét közepi rallyból teljesen kimaradó Richter is, az Egis pedig 0,4 százalékkal lett olcsóbb. A vezető részvények közül a Matáv teljesített a leggyengébben, a telefonpapír kurzusa 2,2 százalékkal zuhant. A BorsodChem árfolyama továbbra is stabilan 2400 forint felett áll, a nap döntő részében 2450 forint körül cserétek gazdát a papírok.
Meglepő fordulat következett be a Fotex-piacon: az elmúlt héten jobbára lefelé tartó árfolyam kiugró forgalom mellett 15 százalékkal emelkedett. Szintén limittel drágult a Globus, a konzervipari cég részvényeit záráskor 552 forinton jegyezték.
