BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kis cég, nagy veszteség

A készpénzállomány a végét járja – talán ezzel a gyorsjelentésből kiragadott mondattal summázható legjobban a Humet tavalyi éve.

2005. február 15. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A túlélésről szólt a Humet tavalyi éve, s ha csodával határos módon is, de a cég még létezik. Ennél több jó azonban nem sok mondható el a társaság 2004-es esztendőjéről. Az árbevétel tovább zsugorodott, már alig haladta meg a százmillió forintot. Az egy évvel korábban még számottevőnek mondható export a felére zuhant, ráadásul a beharangozott dollármilliós külföldi szerződésekből már alig pár ezer dollárnyi van érvényben. (A külföldi partnerek a Humet bizonytalan helyzete miatt nem vállalták egy új termék bevezetésével járó kockázatokat.) A cég továbbra is az árbevételt meghaladó veszteséggel működik, mérleg szerinti eredménye – igaz, nagy részben a jelentős amortizációs terhek miatt – 140 millió forintos mínuszt mutat.
Pénzeszközei a végüket járják, miközben a rövid lejáratú kötelezettségek értéke meghaladja a 600 millió forintot. Ez utóbbi tétel a csődegyezség és az APEH-eljárás sikeres lezárásával töredékére csökkenthető, ám a tavaly ősszel elhatározott tőkeemelés során igen kevés készpénz érkezik a társasághoz. A Humet oly nehéz helyzetben van, hogy a Keler Rt.-nek sem tudta kifizetni a részvénykönyvvezetés 1,7 milliós díját, ezért az elszámolóház nem szolgáltatott adatokat a Humet tulajdonosairól, akik így titokban maradtak.
Az adóhatósági eljárást egyébként igen kemény szavakkal illette a cég elnöke, ami kuriózumszámba megy a magyar tőkepiacon, így megérdemli, hogy szó szerint idézzük: „csődegyezség létrejöttét az adóhivatal „babaruházása” igencsak megnehezítette, végül is jóindulatú nyilatkozatukat megmásítva az „utolsó licitáló” pozíciójába kerülve „gatyára vetkőztettek” ahhoz, hogy hozzájárulásukat megadják. Az egész 2001 decemberében elindult eljárásra a „kicsinálás” szándéka a jellemző. ...Summa summarum: általában a mai Magyarországon nyílt és tisztességes kiállással, hosszú távú gondolkodással és alapos tervezéssel anyagiakban igen kevés érhető el, viszont rablógazdálkodással, adóeltitkolással és jó időben való cégeltüntetéssel szinte biztonságos gazdagodásra ad lehetőséget a közigazgatás.”
A Humet következő csődegyezségi tárgyalására egyébként március 14-én kerül sor, a legutóbbi közgyűlésen elhatározott tőkeemelés során keletkezett részvények kibocsátása pár héten belül várható.

Mezősi Tamás
Mezősi Tamás

Ez is érdekelhet