Nem sok izgalmat tartogatott a pénteki kereskedés a nyugat-európai börzéken. A nyárias, lassú üzletmenetet tovább fékezte, hogy a New York-i piacok nem nyitottak ki Ronald Reagan exelnök búcsúztatása miatt, így a forgalom minimálisra csökkent. A hangulatot a céges hírekkel sem sikerült felkorbácsolni, pedig az EADS által tulajdonolt Airbus húsz gépre szóló megrendelést nyert a China Eastern Airlinestól. Az Accor befektetői már kevésbé voltak lelkesek, pedig nem érhette őket teljesen váratlanul, hogy a szállodalánc felvásárolta az Agnelli-csoporttól és a francia CDC banktól a Club Mediterranée 28,9 százalékát. A chipszektor is látványos gyengülést produkált, miután a Deutsche Bank a második félévtől kezdve lassulást prognosztizált az ágazat számára. A pénteki lejtmenet ellenére emelkedéssel zárták a hetet a nyugat-európai tőzsdemutatók (a CAC-40 immár az ötödiket fejezte be a pozitív oldalon nyereséggel), míg a tengerentúli kollégák harmadik alkalommal tudtak heti szinten erősödést produkálni.
Az euró árfolyama a múlt hét utolsó napján széles sávban ingadozott a dollárral szemben, ám kora este 1,20 dollár felett megnyugodni látszott a jegyzés, míg a japán jen továbbra is a 110-es határt kerülgette.
