Befejeződött a Humet tavaly ősszel kezdődött adóellenőrzése, amely többek között azt volt hivatott kideríteni, fogadott-e be vagy bocsátott-e ki fiktív számlákat a Humet. A cég által kiadott közlemény szerint a revizorok ennek okán adóhiányt nem állapítottak meg, tehát valótlan volt az APEH szóvivőjének állítása, miszerint a társaság 400 millió forint értékben fiktív számlákat fogadott be. A Humet könyvelésével azonban egyáltalán nem volt minden rendben. Az adóhatóság ugyanis részint megbízási, részint vállalkozási szerződésekről megállapította: azok színlelt szerződések és döntő részben ezért 134 millió forintnyi adóhátralékot állapított meg.
Más szempontból viszont jól alakul a Humet helyzete. Csodák-csodájára ugyanis - úgy tűnik - elegendő pénzt sikerül előteremtenie a társaságnak, hogy kielégítse az úgynevezett „36 forintos részvényesek” követelését, s ezzel elkerülje a felszámolást. A Humet tegnapi közleménye szerint ugyanis a meghirdetett alaptőke-emelés kapcsán - amelyben a társaság részvényesei vehettek részt - 148 millió forint befizetéséről érkezett szándéknyilatkozat. Az alaptőke-emelés meghirdetésekor érvényességi feltételeket nem szabtak, arról a társaság mai közgyűlése határoz. Az egybegyűlt részvényesek vélhetően örömmel fogadják majd a hírt és sikeresnek nyilvánítják a feltőkésítést. A pénz a hitelezők kielégítésére mindenképp elegendő, s ezáltal biztosítja a társaság talpon maradását, ám a működés nyereségessé tételéhez ennél jóval jelentősebb beruházásokra lenne szükség. (Nem is beszélve a most megállapított - a hitelező követelések nagyságát meghaladó - 134 milliós adóhiányról.)
A Humet tegnap jelentette be azt is, hogy kizárólagos forgalmazási szerződést kötött egy perui céggel, amely 2009-ig minimum 195 ezer dollárnyi áru átvételére vállalt garanciát. (Ezzel a Humet újabb földrészen vetette meg a lábát, a cégnek immár csak Afrikában nincsenek vásárlói.)
