BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ismét elhalasztották a döntést az Antenna Hungária privatizációjáról

Tegnap sem született döntés az Antenna Hungária privatizációjáról. A potenciális befektetők kockázati tényezőnek tartják az AH Vodafone-részesedését, amelynek eladásáról tovább folynak a tárgyalások.

2004. március 3. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem került szóba a szerdai kormányülésen az Antenna Hungária (AH) Rt. privatizációja – mondta Gaál J. Zoltán kormányszóvivő. Korábbi információk szerint ez szerepelt volna a kabinet tegnapi napirendjén. Úgy tudjuk, hogy két változat került a kormány asztalára az AH privatizációja kapcsán. Az egyik szerint a cég 75 százalékát privatizációs pályázat keretében értékesítenék, a másik verzió szerint is 75 százalék kerülne magánkézbe, ám ebben az esetben 50 százalékot pályázat keretében, a fennmaradó 25-öt pedig a tőzsdén adnák el. Ebben az esetben azonban az 50 százalékos tulajdonos – mivel egy kézben legalább 33 százalék összpontosul – köteles vételi ajánlatot tenni a többi részvényesnek, amelynek eredményeként a tőzsdén tulajdont szerző befektetők esetleg jó áron szállhatnának ki a cégből. A privatizációs pályázat egyébként mindkét változat szerint kétfordulós lenne, s a tulajdonos ÁPV Rt. szakmai befektetővel számol.
Mindeközben folynak a tárgyalások az AH 12,1 százalékos Vodafone-részvénycsomagjának értékesítéséről a Vodafone-nal. Legutoljára 2002 végén történt tulajdonosváltás a legkisebb magyar mobiltelefon-szolgáltatónál, amikor az RWE eladta 19,9 százalékos részesedését az akkor még V.R.A.M. (ma Vodafone Magyarország) Rt. fő tulajdonosának, a hírek szerint nagyon nyomott, a befektetési érték 50 százaléka körüli árfolyamon. Az AH-nak alapvető érdeke, hogy az esetleges eladás árazásakor ne a korábbi RWE-tranzakció árfolyamából, hanem a Vodafone Magyarország Rt. elmúlt egy-másfél évének teljesítményéből induljanak ki a felek, mivel a korábbi benchmark tranzakciók alapján az AH eddig a Vodafone-ban meglevő 17,6 milliárdos könyv szerinti értéken nyilvántartott befektetése valószínűleg csak alacsonyabb árfolyamon lenne értékesíthető. A társaság az első egy-másfél év elhibázott lépéseit követően egyre meggyőzőbb teljesítményt nyújtott az elmúlt időszakban, előfizetőinek számát 2003-ban 60, a piaci részesedését pedig közel 40 százalékkal tudta növelni. A jelenleg közel 17 százalékos Vodafone-részesedés azonban még mindig a felét sem éri el a sorban következő Pannon 35,6 százalékos részesedésének, nem is beszélve a Westel 47,5 százalékos piaci súlyáról. A piac pedig a telítettség jeleit mutatja, a penetráció közel 80 százalékos, az előfizetői tábor növelése gyakorlatilag már csak a versenytársak rovására történhet.
Az AH szakmai befektetőnek történő eladását megnehezítheti, hogy a Vodafone-részesedést a befektetők kiemelt kockázati tényezőnek tartják. A kisebbségi részesedés, valamint a tulajdonosváltás miatti jogi aggályok következtében mindössze 1-2 jelentős erejű telekommulti lehet az, akit hosszabb távon érdekelnének az AH Vodafone-részesedésében rejlő lehetőségek. További szempont lehet az eladás vs. középtávú megtérülés kérdésében, hogy a Vodafone Magyarország Rt. a vélhetően az idén kiírandó harmadik generációs UMTS-tenderen minden valószínűség szerint indulni kíván, ami azonban további jelentős beruházásokat feltételez. Ezért előfordulhat, hogy további tőkeemelésre lesz szükség, így az AH részesedése – amennyiben nem kíván részt venni abban – tovább marginalizálódhat. A nagy beruházásigény miatt a társaság 4-5 éven belül minden bizonnyal továbbra is veszteséget fog termelni, az AH osztalékbevételre várhatóan csak ezt követően számíthatna.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet