Nem tudta megfékezni az erősödő euró a nyugat-európai befektetők optimizmusát, pedig a közös európai valuta a hét végén átlépte az 1,27 dolláros szintet és hétfőn már az 1,28 dollár sem tűnt elérhetetlennek. A techpapírokba vetett bizalom azonban elfújta az ilyen alkalmakkor megjelenő borús felhőket a részvénybörzék fölül. A lelkesedés fenntartásában nagy szerepe volt a Morgan Stanleynek, amely felminősítette a múlt héten remek hírekkel előrukkoló Ericsson részvényét, igaz, közben az Alcatel papírját egy osztállyal lejjebb helyezte. A Nokia papírja is felfelé tört az Ericsson nyomában, a cég ugyanis nyilvánosságra hozta, hogy megvásárolja a Psiontól a vezeték nélküli technológiákat fejlesztő Symbian 31,1 százalékos pakettjét. Az olajpapírok szintén emelkedésbe váltottak a múlt heti lejtmenet után, ami a cégek profitvárakozásai körüli bizonytalanságok miatt következett be. A hétfői kereskedést azonban növekedéssel zárták a szektor vezető részvényei, ami nem mellesleg a Total-papírok Goldman Sachs általi felminősítésének is köszönhető volt.
A tengerentúlon mérsékelt volt a lelkesedés a piacokon: bár a gyorsjelentési szezon még nem ért véget, a befektetők jó része inkább síelni ment, így meglehetősen kevés üzlet született. Elemzők szerint a komoly rally véget ért, és bár van még némi esély egy kisebb hosszra, a piaci mutatók inkább csak „oldalra” mozognak majd, érzékelhető trend nélkül. A Wall Streeten mindenesetre nem akadt kapaszkodó a néhány érdeklődő befektetőnek, lapzártakor a Dow Jones és az S&P–500 pénteki záróértéke körül ingadozott. A technológiai színtéren azonban a tervezett vállalati egyesülések fenntartották a lelkesedést. A Juniper négymilliárd dollárnyi részvényért megveszi a NetScreen Technologies egészét, míg a PeopleSoft elkeseredetten küzdött az Oracle harmadik, jelentős felárat tartalmazó ellenséges felvásárlási ajánlata ellen.
