A részvénypiacok nem szeretik a kamatemelést - mondta tömören az egyik Reuters által megkérdezett tőzsdei elemző a mérséklődés okát firtató kérdésre. Annak ellenére, hogy ilyesmi nem történt, a piac igencsak idegesen reagált a Fed bejelentésére, amely egy nem túl távoli jövőben bekövetkező módosításra utalt. A nyugat-európai tőzsdéken az általános rosszkedvet tetézték a biztosítószektor hírei is, amelyek szerint az Axa és az Allianz több száz millió dollárt lesz kénytelen fizetni a Deutsche Banknak, a World Trade Center elleni támadás során megsérült épülete után. Az STMicroelectronics szintén kiábrándította a befektetőket, miután a profitja az euró gyengülése miatt nem érte el az elemzők által várt szintet. Az Adidas-Salomon jó évről számolt be a forgalmát tekintve, ám az óvatos jövőkép mélybe küldte a részvény árfolyamát.
A Wall Streeten felfelé korrigáltak a mutatók, miután a Dow Jones szerdán az utóbbi három hónap legnagyobb esését produkálta. Az emelkedést segítette az is, hogy a friss munkanélküliek száma gyakorlatilag továbbra is hároméves mélyponton áll. Alátámasztotta a Dow Jonest a Boeing jól sikerült negyedéves gyorsjelentése, és az Exxon Mobil nyeresége is felülmúlta az elemzői várakozásokat. A Nasdaq azonban nem tudott lapzártáig kitörni a negatív oldalról - a mutatót olyan cégek gyenge szereplése húzta vissza, mint az optikai kommunikációban tevékenykedő JDS Uniphase. A Ford árfolyamát a Lehman Brothers leminősítése rántotta a mélybe, a Merrill Lynch azonban több nagy befektetési bank részvényét is felminősítette, fellendítve ezzel a szektort.
Az euró árfolyama számottevően csökkent a dollárral szemben a Fed nyilatkozatát követően, csütörtök este már az 1,24-es szint alatt állt a mutató. A jen kurzusa kitartott a 106-os határ környékén a dollárral szemben.
