Kitartottak a nyugat-európai tőzsdeindexek kedden, nem követték a lejtőre került New York-i mutatók példáját. Szerencsére a reggeli órák folyamán elegendő nyereséget szedtek össze az öreg kontinens tőzsdebarométerei: a vártnál jobb német üzleti bizalmi index mellett sokat segített a chip- és telekompapírok száguldása is. Előbbieket az Infineon húzta egy felminősítés nyomán, míg az utóbbiakba vetett bizalom a Nokiának köszönhetően ugrott meg: a társaság a vártnál jóval nagyobb forgalomról számolt be az idei év elején. A cég ezzel bebizonyította, hogy a távközlési szektor magához térése még korántsem teljesedett ki. A Deutsche Telekom mobilágazata, a T-Mobile a vártnál nagyobb mértékben tudta növelni előfizetői táborát, meghozva ezzel a befektetők vásárlási kedvét. A GlaxoSmithKline azonban csaknem a mélybe húzta az FTSE-100 indexet Londonban, miután elterjedt, hogy tárgyalásokat folytat a brit cég az Aventisszel, hogy megmeneküljön a Sanofi-Synthélabo karmaiból.
New Yorkban a Dow Jones a 31 havi csúcs után, ahol hétfőn zárt, lefelé korrigált. A fogyasztói bizalmi index megjelent adatai jól tükrözték a lakosság növekvő elégedettségét, ám továbbra is akadnak a munkaerő-piaci helyzet felett aggodalmaskodó hangok. A megjelenő jó vállalati gyorsjelentések már nem hatottak a befektetőkre (a remek eredményeket rég beárazták), annál inkább felbolydulást keltettek a gyenge számadatok. Az Európában tündöklő félvezetőszektor a tengerentúlon a mélybe rántotta a Nasdaqot, miután a Novellus Systems a várakozások alsó határát súroló negyedéves eredményeket produkált. A Caterpillar részvénye éves csúcsra jutott a hétfői kereskedés során, így hiába volt a nagyszerű teljesítmény, a papír lejtőre került. Kivételt jelentett a Merck, amely a cég gyenge teljesítménye ellenére is magára vonta a befektetők érdeklődését.
Az euró árfolyama újabb lendületet véve áttörte az 1,26 dolláros szintet, és célba vette az 1,27 dolláros határt. A dollár eközben már alig 105,5 jent ér a bankközi devizapiacon.
