A devizapiacon közel egy százalékponttal tovább gyengült a forint árfolyama. Tegnap délután a jegyzés már csak 9,63 százalékon állt az intervenciós sáv erős oldalán. A piacon közben olyan hírek is elterjedtek, hogy a hazai fizetőeszköz védelmében napközben 248 forinton interveniál majd a jegybank. Erre állítólag nem került sor, de a forgalom mégis számottevő volt, annak köszönhetően, hogy néhány londoni bank jelentős mennyiségű eurót vásárolt. A forint napközben 9,63 és 10,18 százalék között ingadozott. Ilyen alacsony, tíz százalék alatti szinten pedig legutóbb tavaly július elején állt a kurzus. Az euró árfolyama a kereskedés végén a napon belüli legmagasabb értéken, 249,45/55 forinton állt. A dollár kurzusa pedig nálunk annak ellenére emelkedett másfél forinttal, 233,20/40 forintra, hogy a nemzetközi piacokon gyengült az amerikai deviza.
Az overnight forintpiacon lényegében nem volt kereskedés, a bankok az óriási likviditásfelesleget folyamatosan viszik a jegybankhoz a 3,50 százalékos egynapos kamatra. A tomnext piacon viszont már 0,1 százalékponttal ez alatt a szint alatt is kötöttek üzletet külföldi bankok, ami jellemző a piac euró- és dolláréhségére.
A másodlagos állampapírpiacon a rövid lejáratokra jelentős mértékben, 21--44 bázisponttal estek, a 3 éves és annál hosszabb futamidőkre viszont kismértékben felfelé mozdultak a referenciahozamok. A múlt heti események következményeként jelentősen megugrott a külföldi befektetők kezében lévő állampapír-állomány értéke, a legfrissebb, hétfői adatok szerint három nap alatt közel 80 milliárd forinttal 1872 milliárdra nőtt a teljes mennyiség. Felemásra sikeredett viszont a szerdai államkötvény-visszavásárlási aukció. A 2003/L jelű államkötvényre benyújtott 2,4 milliárd forintnyi ajánlatból egyet sem, míg a 2003/J jelű értékpapírra beadott 2,2 milliárd forintból mindössze 1,7 milliárd forintnyit fogadott el az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az aukciós átlaghozam itt 6,00 százalék lett.
M. J.
