Az Antenna Hungária Rt. (AH) megvásárolta a Tel-Sys Kft. Eurotel Rt.-ben birtokolt 49 százalékos tulajdonrészét - jelentette be a tőzsdei társaság. Ezzel lezárult az AH és a Vivendi Telecom International tulajdonában lévő cég közötti tranzakció, ami után az AH az Eurotel kizárólagos tulajdonosává vált. Az ügyletről az érintettek a szűkszavú közleményben csupán annyit közöltek, hogy a felek a párhuzamos kapacitások ésszerű megosztására, valamint a készpénzfelhasználás minimalizálására törekedtek.
A több mint 1,1 milliárd forint jegyzett tőkéjű Eurotel a nagy sebességű és kapacitású üzleti kommunikáció területén szerzett komoly piaci pozíciókat. Elsősorban saját budapesti optikai hálózatán nyújt szélessávú adatátviteli és internetelérési szolgáltatásokat bankok, állami intézmények és vállalati ügyfelek számára. A korábbi elképzelések szerint a társaság meglévő optikai távközlési hálózata számára stratégiai kitörési lehetőséget jelentett volna a társtulajdonosként megjelent Vivendi érdekeltségeivel való együttműködés, amely feltehetően mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
(NAPI)
