Átmenetinek bizonyult a dollár erősödése a nemzetközi piacokon, és ez itthon is mélybe rántotta az amerikai fizetőeszköz árfolyamát. A kurzus közel 2 forinttal csökkent, és hétfő délután már csak 224,80/90 forinton állt. A forint ugyanakkor kismértékben erősödött az euróval szemben, a jegyzés napközben a sáv erős oldalán, 14,67 és 14,83 százalék között mozgott, és végül néhány bázispontos erősödés után 14,78 százalékon zárt. Az euró árfolyama 235,25/35 forinton fejezte be az első kereskedési napot. A forgalom ugyan még nem tért vissza a korábbi megszokott szintre, de a kereskedők szerint már láthatók az élénkülés jelei.
A forintpiacon mintegy fél százalékponttal csökkentek az overnight kamatok. A korábbi 8 százalék feletti szinthez képest 7,60 és 7,80 százalék között történtek a kihelyezések, és a viszonylag bő likviditás miatt az elkövetkező egy-két napban nem is várható komolyabb elmozdulás a piacon. A hosszabb lejáratokon továbbra se nagyon hallani üzletkötésről. Sokan számítanak ugyanis arra, hogy a jegybank ismét a kamatokhoz nyúl. A konkrét időpont tekintetében azonban nincs konszenzus, mindenesetre az MNB monetáris tanácsa idén először a jövő hétfőn ül össze.
Az állampapírpiacon gyökeres változás ugyan nem történt, de az ünnepek körüli álló víz után ismét egyöntetűen lefelé mozdultak a hozamok. A referenciaértékek elsősorban az éven túli lejáratokra csökkentek nagyobb mértékben, itt 7-9 bázispontos volt a mérséklődés. A 3 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek mai aukciója mellett csütörtökön 3 éves - ezekből 55 milliárd forint az értékesítésre meghirdetett mennyiség - és 15 éves kötvényeket is árverésre bocsát majd az Államadósság Kezelő Központ Rt. Könnyen elképzelhető, hogy az értékesítések után újabb rekordot dönt a - jelenleg 1807 milliárd forintnyi - külföldi kézben lévő állampapír-állomány.
A Budapesti Árutőzsde pénzügyi szekciójában továbbra is a dollár adja a forgalom döntő részét. Az amerikai fizetőeszköz elszámolóárai tegnap 0,71-2,55 forinttal tovább csökkentek.
M. J.
