A forgalom gyenge volt a piacokon az Atlanti-óceán mindkét partján, némi aktivitás csak a vártnál sokkal jobb amerikai feldolgozóipari index napvilágra kerülése után mutatkozott. Azonban ennyi is elég volt ahhoz, hogy a Dow Jones kosarában lévő mind a 30 papír árfolyama emelkedjen, maga a mutató pedig több mint 2,5 százalékos növekedést érjen el lapzártáig. A S&P-500 eközben 2,6, a Nasdaq pedig 2,9 százalékos erősödést tudott felmutatni. Az utóbbihoz tartozó Intel papírja több mint 6 százalékkal ugrott meg. A Cisco Systems papírja annak ellenére is közel 1 százalékos emelkedést produkált, hogy a UBS Warburg lehúzta a céggel szembeni profitelvárásait.
Az európai indexek óriási nyereségekkel zártak: a Footsie 1,8, a CAC-40 4,3, a DAX pedig egyenesen 6 százalékkal ugrott meg. A technológiai papírok közül elsősorban a nagy nevű cégek mélyre süllyedt árfolyamú részvényeit keresték. Az Ericsson kurzusa 10,7, a rivális Nokiáé 6 százalékkal ugrott meg, míg az Alcatel 12,9 százalékkal növelte értékét. A távközlési szolgáltatók részvényei közül a France Télécom 9,1, a Vodafone 3,5 százalékkal hízott, a Deutsche Telekom papírjának árfolyama pedig fél hétkor 5,1 százalékos előnyben állt.
Az autógyártók részvényei azután indultak növekedésnek, hogy a Repubblica című olasz napilap szerint Roberto Colaninno üzletember 8 milliárd eurós megmentési tervvel állt a csőd szélén táncoló FIAT-ot birtokló Agnelli család elé. A FIAT-papír árfolyama 9,6 százalékkal emelkedett Milánóban, de 3,6 százalékkal nőtt a Peugeot kurzusa is. A DamilerChrysler részvénye 6,3, a Volkswagené 7,7 százalékkal növelte értékét Frankfurtban fél hétig. Az olajipari részvények emelkedését továbbra is az egy hónapja tartó venezuelai sztrájkok tartják magasan. A francia TotalFinaElf árfolyama 2,9, a Shellé 1,7 százalékkal emelkedett.
A háborús feszültség - úgy tűnik - a Perzsa-öbölbe vezényelt újabb katonák ellenére is enyhült, legalábbis ezt tükrözi az amerikai tőzsdemutatók helyzete és a dollár árfolyama. Az euró kurzusa 1,035-re csökkent, miközben a japán valuta a dollárral szemben 119,8-ra korrigált.
K. K.
