BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az új évben is erős a forint

2003. január 2. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az év első kereskedési napján két állampapír-aukcióra is sor került. Az óévbúcsúztató után azonban a befektetők feltehetően még nem tértek vissza a piacra, a 6 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyekből ugyanis a felajánlott 24 milliárd forintos mennyiséget éppen csak túljegyezték az elsődleges forgalmazók. A kibocsátót nem érte váratlanul az alacsony kereslet, hiszen még az aukció előtt csökkentette az eredetileg meghirdetett 30 milliárd forintos mennyiséget. A féléves értékpapírok 7,58 százalékos átlagos éves EHM-hozammal keltek el, míg a nemzetközi értékpapír-piaci szövetség ajánlása alapján számított átlaghozam (ISMA) 7,69 százalék volt. Január elsejétől egyébként ez utóbbi a hivatalos, mivel ez felel meg az uniós előírásoknak. A 12 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek EHM szerint 7,40 százalékos átlaghozam mellett találtak gazdára, ami az ISMA szerint 7,50 százaléknak felel meg. Az érdeklődés itt is visszafogott volt, a beérkezett jegyzések összege alig egymilliárddal haladta meg a felajánlott 22,5 milliárd forintot. A másodlagos piacon a referenciahozamok különböző irányban és mindössze néhány bázisponttal változtak, de az elmozdulás egyik esetben sem haladta meg a 3-4 bázispontot.
A devizapiac viszont komolyabb mértékű, közel negyed százalékpontos forinterősödéssel kezdte az évet. A hazai fizetőeszköz jegyzése késő délután 14,70 százalékon állt. A dollár árfolyama több mint 1 forinttal javult, és ismét 227 forintig emelkedett, az euró viszont mintegy fél forinttal olcsóbb lett, és így már csak 1 forinttal haladja meg a sáv szélét jelentő 234,69 forintos árfolyamot. A forintpiacon az overnight kamatszint a korábbi 7,50 százalékhoz képest 8,25/35 százalékig nőtt, igaz, üzlet nem nagyon született.
A Budapesti Árutőzsde pénzügyi szekciójában a forgalom alig haladta meg a 200 millió forintot. Az USA-dollárnál januári lejáratra 45 fillérrel 227,45 forintra emelkedett, márciusra 75 fillérrel 228,75 forintra mérséklődött a határidős árfolyam.
M. J.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet