A sáv szélét ugyan még nem lépte át a forint, de a sávszél elérésére piaci vélemények szerint akár már a héten is sor kerülhet. A hazai fizetőeszköz árfolyama tegnap újabb rekordot állított fel a napközben elért 14,91 százalékos kurzussal, de a zárásban érvényes 14,81 százalék is 0,12 százalékponttal erősebb a hétfői árfolyamnál. Az eurót a nap végén 235,10/20 forinton, míg a dollárt 227,70/90 forinton váltották a bankok. Az amerikai fizetőeszköz árfolyama tegnap egyébként negatív rekordot is felállított, itthon 3 forinttal csökkent az árfolyam, ami hároméves mélypontot jelent.
A forintpiacon az egynapos árak nem mozdultak el az előző napi 9,30/50 százalékról. Az egy- és kéthetes lejáraton viszont 8,50 százalék fölé emelkedtek a kamatok, ezért az éppen tegnaptól érvényes 8,50 százalékos kamatra nagyon kevés pénzt, mindössze 36 milliárd forintot helyeztek el a bankok az MNB-nél a lejáró 128 milliárd forinttal szemben.
A másodlagos állampapírpiacon tovább folytatódott a hozamesés, a referenciaértékek éven belül 17-20 bázisponttal, a hosszabb lejáratokra 3-8 bázisponttal csökkentek. Ez azt is jelenti, hogy minden lejárat esetében 8 százalék alá esett a hozamszint. Jelentős érdeklődés kísérte a 3 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek aukcióját. A felajánlott 30 milliárd forint értékű mennyiségre 84 milliárd forintnyi jegyzés érkezett az elsődleges forgalmazóktól. Az ÁKK végül nem fogadott el túljegyzést, és az értékpapírok 7,96 százalékos átlaghozam mellett találtak gazdára.
A Budapesti Árutőzsde pénzügyi szekciójában továbbra is a jen a favorit, a 3,6 milliárd forintos forgalom háromnegyedét ez a deviza adta. A dollár esetében az elszámolóárak minden határidőre jelentősen csökkentek, míg a távol-keleti devizánál januárra 95 fillérrel, 190,95 forintra emelkedett, júniusra viszont 2,29 forinttal, 195,50 forintra csökkent a határidős árfolyam.
M. J.
