A hét utolsó tőzsdenapján nem változott lényegesen a forint pozíciója. Továbbra is csak találgatások vannak arról, hogy az Európai Központi Bank csütörtöki kamatcsökkentését követően hoz-e hasonló döntést az MNB is. A forint árfolyama péntek délután az előző napi 14,40 százalékos szint körül ingadozott, ami arra utal, hogy a befektetők részéről nincs egységes álláspont a jegybanki lépést illetően, a legtöbben inkább a kivárást választották. Az euró jegyzése délután 236 forint alá is becsúszott, de ezt követően kisebb korrekció jellemezte a piacot. Jóval izgalmasabb volt a kereskedés a dollár esetében. Az amerikai fizetőeszköz szinte egész nap paritásban állt az euróval, délután azonban az amerikai pénzügyminiszter lemondása és a vártnál magasabb munkanélküliségi adat hírére több mint két forinttal gyengült az árfolyam.
Az overnight kamatok a nyitás után ugyan lefelé mozdultak, de néhány nagyobb összegű pénzfelvételi megbízásnak köszönhetően végül 15 bázisponttal magasabban, 8,30 százalékon zártak az egynapos árak.
Nem tudott izgalmas napot maga mögött pénteken az állampapírpiac sem. Közepes forgalom mellett a hozamok egységesen lefelé mozdultak, a változás nem haladta meg a 6-7 bázispontot. A piaci szereplők többsége úgy véli, hogy a külföldi befektetők kezében lévő állampapír-állomány még a 3 és 10 éves államkötvények csütörtökön megrendezésre kerülő aukciója előtt átlépheti az 1700 milliárd forintot, ami újabb rekord lenne. Ettől függetlenül az árfolyamokat továbbra is befolyásolja majd, hogy a piac mennyi esélyt lát egy idei jegybanki kamatcsökkentésre.
A Budapesti Árutőzsde devizapiacán közel 1,8 milliárd forint értékben kereskedtek pénteken. A dollár decemberi ára egy forinttal, 237 forintra csökkent, a januári ár 238,49 forint maradt. Az euró is gyengült decemberre, 0,14 forinttal, 237,02 forintra csökkent. A közös európai deviza januári ára 238,30 forint maradt.
M. J.
