BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A Mikulás ezúttal virgácsot hozott

2002. december 8. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Mikulás pénteken virgácsot hozott a tőzsdei befektetőknek, a napok óta tartó csökkenést ugyanis látványos zuhanással sikerült megfejelnie. A BÉT-en lényegében egész nap csökkentek az árak, és az index végül 7842 ponton, közel két százalékkal a csütörtöki értéke alatt fejezte be a heti kereskedést. A forgalom viszonylag magas volt, de a 7,6 milliárd forintnak közel a fele az OTP-re jutott. A bankpapír árfolyama 2180 forinton zárt, ami 45 forintos csökkenést jelent. A blue chipek közül azonban nem ez a részvény, hanem a Matáv papírjai szenvedték el a legjelentősebb visszaesést, az árfolyam 3,5 százalékkal mérséklődött, és ismét 900 forint alatt zárt. Ezzel szemben mindössze egy százalékot veszített értékéből a Mol, itt 5450 forinton történt az utolsó kötés. A gyógyszergyári papírok sem tudhattak jó napot maguk mögött, a Richter ugyan a 13 285 forintos mélypont után az előző napi szint közelébe, 13 445 forintig tornászta vissza magát, de az Egis már 3 százalékkal ért kevesebbet pénteken, mint egy nappal korábban. Említést még az áramszolgáltató társaságok részvényei érdemelnek, itt az Édász 8,5 százalékkal, az Émász 3,7 százalékkal, a Démász pedig 1,3 százalékkal zuhant.
Az emelkedés csak kevés részvénynek adatott meg. Az IEB a trenddel szemben közel 5 százalékot tudott javítani árfolyamán, és az 1400 forintos napi maximumon zárt, de jól teljesített a Zalakerámia és az Antenna Hungária is, bár itt jóval szerényebb volt a nyereség. A forgalom élénk volt, a csempegyár papírjai közel 30 millió forint, míg a műsorszóró társaság részvényei 9 millió forint értékben cseréltek gazdát.
A kárpótlási jegy árfolyama a Forrás Rt.-vel kapcsolatos újabb hírek hatására 28 forinttal, 860 forintra emelkedett, de a nap elején ennél 20 forinttal magasabban is született rá kötés.
M. J.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet