A lengyel zloty gyengülése határozta meg pénteken a forint árfolyamának alakulását. A jegyzés napközben 13,19 és 14,05 százalék között ingadozott, de a külföldiek részéről érkező forinteladási megbízások miatt inkább a csütörtöki 13,86 százalék alatt történtek a kötések. A kurzus délután 13,71 százalékon állt, igaz, a hivatalos kereskedés után az előző napi szintig erősödött a hazai fizetőeszköz. Az eurót 238,20/30 forinton, míg a dollárt 239,75/240,00 forinton váltották a bankok. A forintpiacon a tartalékolási periódus utolsó napján már csak néhány bank alultartalékolása hozott üzletet. Az egynapos árak a hitelkereslet hatására közel egy százalékponttal nőttek, a csekély számú kötés 9,00 és 9,50 százalék között született.
Míg egy héttel ezelőtt általános vélemény volt, hogy a jegybank csökkenti a kamatokat, a piaci szereplők jóval megosztottabbak a monetáris tanács mai ülése előtt. Bár a magas kamatszint miatt a forró pénzek továbbra is vonzónak találják a magyar állampapírokat - a külföldi befektetők kezében már 1695 milliárd forintnyi értékpapír van -, többen is úgy vélik, hogy a jegybank, látva a mostani forintgyengülést, továbbra sem nyúl az alapkamathoz. A döntést e héttől a hét első napján 14 órakor nyilvánosságra hozzák, szemben a korábbi 16 órai közleményekkel, tehát a piacnak több ideje lesz reagálni, mint korábban.
A másodlagos állampapírpiacon a látványos csütörtöki emelkedés után ezúttal már jóval kisebb mértékben emelkedtek a referenciahozamok. A hozamgörbe rövid oldalán 4-9 bázispontos volt a növekmény, a hosszabb lejáratokra viszont már csak 2-4 bázispont, sőt a 10, illetve a 15 éves kötvények másodpiaci hozamszintje 3-4 bázisponttal még csökkent is. A héten az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 3, 6 és 12 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyeket kínál majd aukción. A meghirdetett mennyiség a 3 hónapos papírból 25 milliárd, a többiből 30 milliárd forint.
A Budapesti Árutőzsde pénzügyi szekciójában több mint egymilliárd forint értékben cseréltek gazdát kontraktusok a japán jen decemberi és júniusi lejárataira, az elszámolóárak az utóbbira 1,95 forinttal, az év végi terminre pedig 70 fillérrel, 196,23 forintra emelkedtek.
M. J.
